Akart a nyavalya színész lenni, azt sem tudtam mi az.
Gyerekként én nem foglalkoztam azzal, hogy mi akarok lenni. Egészen komolyan vehetően szegény család sarja vagyok, tehát ha jól emlékszem Anyám első ötletére villanyszerelő akartam lenni, mert akkor gyorsan kereső ember lehetek.
Szép magas gyerek voltam, viszonylag kellemes orgánummal. Elkezdtem amatőr irodalmi színpadra járni Egerben, ez a bátyámat tanító magyar tanárnőnek feltűnt, aki rögtön meggyőzte a családomat, hogy ne ipari tanuló legyek, hanem menjek gimnáziumba. A közvetlen magyartanárom azt mondta, hogy jelentkezzek a Színművészeti Főiskolára. Közben elmentem szavalóversenyekre.
Édesanyám csak kapkodta a fejét, mert nem tudta, hogy ebből mi lesz a végén. Mire észhez tértem, felvettek a főiskolára. Kihirdették a felvettek listáját, ekkor én ránéztem az órámra, és arra gondoltam, ha most futok, mert nem volt buszjegyre pénzem, akkor a Keletiben elérem a 18:02-es vonatot. Futva mentem, mint az őrült, a vonat akkor indult kifelé, én rohantam utána, felugrottam a végén, és az jutott eszembe, hogy miből veszünk 90 forintos balettcipőt – mert elmondták, hogy ez is kell. Arról nem beszélve, hogy nincs téli kabátom. Ilyen gondolataim voltak, fogalmam nem volt, hogy mibe kezdek bele. Nem tudtam, hogy miről szól a főiskola, és nem tudtam, hogy miről szól a színház.