SZTÁRPORTRÉ

Pely Barna - UnitedFerences gimnáziumba járt, egy évig teológiát tanult és nyolc évig hegedült. Nem biztos, hogy az emberek kapásból rávágják, hogy Ő bizony nem más, mint Pély Barna, a United frontembere, a B the First trió tagja.

A United zenekarral 15 éve játszanak együtt, első lemezük 1999-ben jelent meg, azóta játsszák dalaikat a rádiók. Olyan slágerek kötődnek a nevükhöz, mint a Hófehér jaguár, Hajnalban még a nap is más, Keserű méz, Végső vallomás, Nincs ősz nincs tél. 2010-ben a zenekar Prima Primissima díjat kapott a tíz éves zenei munkásságáért.

Pely Barna a sztárportrébanBarnáról tudják a hazai zenészek, hogy rugalmas és nagyon tud alkalmazkodni, ezért is szeretnek Vele zenélni, de vágyott valami újra, olyan közösségre, ahol az Ő alkotói útján járnak a többiek is. Ezzel a felismeréssel indult el a B the First, mint garázszenekar. Kizárólag angol nyelvű saját dalokkal lépnek fel, a koncerteken Barna minden létező eszközzel bevonja a közönséget az együtt éneklésbe.

„Egy művésznek az a lényege, hogy nyomot hagyjon, és nem feltétlenül akkor hagyunk nyomot, hogyha a konvenciókat beteljesítjük.”

Biztosan nyomot hagy az a United koncert is, ami november 30-án kerül megrendezésre a New Orleans Club-ban és a United – Dalok a ’B’ oldalról címet viseli. Ezen az estén olyan dalok kerülnek előtérbe, amelyek koncerten még soha nem hangzottak el. Annyi bizonyos, hogy aki ott lesz a bulin, nem fogja felkiabálni a színpadra: Barna, „ez nem jött át!”