Eldobható, tartós, fölösleges:
Éhesen ne menjünk közértbe, mert sokkal több mindent vásárol az ember, mint amennyi kell! Ez nagy titok, de én sem tudom mindig alkalmazni.
Nagyon nehezen válok meg tárgyaktól. 1988-ban Bécsben megvásároltam, és tavaly kellett kiselejteznem, mert megadta magát. Szívfájdalommal, de el kellett búcsúznom. Fájt, mert sokáig éltünk együtt, és sok jót köszönhetek neki – és itt most egy melegszendvics-sütőről beszélek.
Raktározós vagyok: vannak olyan dobozaim, ahol azoknak az apró kis tárgyaknak van a helye, amelyeket nem tudok hova kitenni.
Pici kislányként is nagyon szerettem öltözködni, ami akkor egy álom volt, mert nagyon szerény körülmények között éltünk. Ahogy elkezdtem önálló pénzkereső lenni, akkor volt egy olyan időszak, hogy azt éreztem: ezt is meg tudom venni, meg azt is…
Később, amikor rájön az ember, hogy nincs szükség 30 ugyanolyan fekete nadrágra, mert 30 ugyanolyan fekete nadrágot nem veszünk fel, akkor 31-nél már elgondolkozunk azon, hogy biztosan kell ez? Szerintem, ha magunkba nézünk, akkor rájövünk, hogy ezen sokan végigmegyünk: mindent szeretnénk, és egyszer csak rájövünk, hogy nem kell.”