Gergely RóbertGergely Róbert, amikor a Váci utca 43-ban, az Ének-Zenei Általános Iskolában tanult, magatartásból jónak számított. Nem így a szorgalom: “Amit úgy fölcsipegettem, és a kútfőmben megmaradt, azzal elvoltam. Amikor igazából tanulni kellett volna, az nekem nehezemre esett, vagy legalább is nem voltam olyan szorgalmas. Amikor a Színművészeti Főiskolán azt a feladatot kaptuk, hogy 5 nap alatt 38 verset tanuljunk meg, akkor úgy éreztem, hogy én nem vagyok oda való. Azért nem, mert ez egy olyan feladat, ami nem megoldható. Pedig, megoldható – a főiskolán adtak hozzá kulcsot.

Sokszor előfordul, amikor nézek egy filmet, vagy nézek idősebb kollégát a színpadon, hogy csodálom, milyen egyszerűséggel, milyen letisztultsággal tud bizonyos dolgokat megjeleníteni, amit én valószínűleg tűzzel, hévvel, és mindenféle más fajta magatartással mutatnék be. Ugyanazokat az érzelmeket a különböző korosztályok másképp és másképp élik meg, és játsszák el színházban, és az életben is.

Amikor fiatalember voltam, és szerelmes hős szerepeket kellett játszanom, mert erre voltam predesztinálva, akkor az nekem nagyon jól esett, mert a privát életemben is hasonló módon éltem, és jártam.

Velem előfordult néhány évvel ezelőtt, hogy a Centrál Színházban egy olyan szerepet kaptam, ami egy letisztultabb, egyszerűbb figurát igényelt. Én, aki egy temperamentumosabb, erőteljesebb, dinamikusabb férfi vagyok, nekem ezzel meg kellett kicsit küzdenem, mert azt hittem, hogy az amit én mutatok, meg ahogyan én viselkedem, az pont jó lesz erre a szerepre. Az angol rendező, aki ezt a darabot rendezte, közölte, hogy nem ez az út, és faragta le rólam a manírokat, próbálta faragni a modorosságot, hogy egyfajta letisztultság legyen.”