SZTÁRPORTRÉ

Tóth Szabi a Sztárportréban„Egy ideig még vannak sebek, utána nagyon hamar az ember már csak a jóra emlékszik…”

Az idén 20 éves Sugarloaf zenekar első énekese Somlyai Peti volt, akinek annyira erős volt a jellege, jelenléte a zenekarban, hogy amikor magánéleti okok miatt arra kényszerült, hogy elhagyja a zenekart, akkor azt mondtuk, hogy egy huszárvágással a férfi énekesből átváltunk női énekesre, ekkor jött Era. A zenekarban a második női énekes Dér Heni volt, akivel nagyon sok kellemes, közös emlék maradt – meséli Tóth Szabi. Továbbra is női énekessel, Nkuya Sonia-val dolgozunk, vannak koncertjeink, születnek új dalok, szeretnénk idén új lemezt kiadni.

A zenekar nagyjából olyan mint egy párkapcsolat: A beszélgetésben Tóth Szabi részletezi, hogyan tudott megtörténni anno az, hogy két ember elbeszélt egymás mellett…

Egy válasz