Wolf Kati - SztárportréWolf Kati életében a megújulás aktuálisan is jelen van, hiszen közel 1 évet töltött családjával Hong Kongban. Nemrég hazatértek, és most már maradnak is, annyira, hogy nyaralni is “csak” a Budaörsi Strandra mennek.

Az X Faktor után minden magától alakult: Énekeltem,felléptem sokat, és bár sok munkával, de mégis könnyedén ment minden. Élveztem nagyon a zenélést, és azt, hogy azt csinálom, amit annyira szeretek. Aztán azon, hogy ez fennmaradjon, és jól működjön, elkezdtem egyre feszültebben dolgozni, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy már 3 éve befutottam, és ahelyett, hogy csak örülnék neki, bizony sokat stresszelek rajta. Akkor jött ez a Hong Kong-i út. Adja magát az élet, hogy mikor kell valamit újítani, és mikor örüljünk annak, ami úgy van jól, ahogy van.”

Új dolog az is Kati életében, hogy amíg távol voltak írt egy dalt: “A zeneszerzésbe én már belekontárkodtam kicsit itthon is a Hívjuk Elő c. dalomnál, de a Nyár van! c. szám dallamát az elejétől a végéig én szereztem, aztán gitárosom, Dajka Krisztián és Kardos Norbi zongorista meghangszerelték. Végül úgy alakult, hogy a dalszövegét is én írtam, pedig ezt sosem gondoltam volna magamról. Végül is azt kell mondjam, hogy jópofa lett. Szoktam mondani, hogy nem lesz belőle érettségi tétel, hogy elemezzük Wolf Kati Nyár Van című versét, de szerintem jópofa dal, és abszolút az én gyerekem, úgyhogy nagyon büszke vagyok rá.

Kati a saját családjáról, lányairól: “Mi úgy érezzük, hogy kerek a család, bár a kisebbik lányunk rendszeresen mondja, hogy ha van két lány, akkor most már csak két fiú kell, de én nem érzem magamban az indíttatást. Így is, amikor elmegyek dolgozni – sokszor hétvégén, esténként -, akkor azért soha nem múlik el az a lelkiismeret furdalás, hogy otthon hagyom őket. Nyilván nem egyedül, és nagyon jó kezekben hagyom őket, de…