A Sztárportréban Straub DezsőJárnak-e a fiatalok színházba? Mi köze a stand-upnak a kabaréhoz? Milyen élményeket rejt az arcunk, és hogyan hívhatjuk elő azokat? Beszélgetésünkben ezeket a témákat sok-sok szívmelengető anekdotával tette emlékezetessé Straub Dezső színművész, a Vidám Színpad művészeti vezetője.

A Jászai Mari-díjas színész pályafutása hivatásos táncdalénekesként indult, de volt már riporter, gyógyszerkészítő, és optikai laboráns is. Operett-musical szakon diplomázott a színművészetin, ezután a József Attila Színházban, Bodrogi Gyula mellett kezdte el a szakmát. 1982-től a Vidám Színpad, 2004-től a Budaörsi Játékszín tagja, de rendszeresen játszik a Karinthy Színházban és a Mikroszkóp Színpadon is, mint konferanszié.

A színészet mellett íróként, koreográfusként, rendezőként több mint ezer televíziós produkcióban dolgozott már. Az idén éppen 65 éves Vidám Színpad művészeti vezetőjével ennek apropójából ültünk le beszélgetni.

A színházi szakember rávilágított arra, hogy a praktikummal átitatott világunkból valami elveszett: “Ma minden le van csupaszítva, kvázi a sallangot levették róla. Ezt a sallangot hívták régen úgy, hogy kultúra… Ettől volt a dolog színesebb és több.” Kijózanító véleményét árnyalva viszont nagyon jó reménységet adott a következő generációkra nézve. Tapasztalata szerint ugyanis a leegyszerűsödési folyamat megfordulni látszik, és egyre népszerűbbek a fiatalok körében is ma már a színházi, a stand-up, vagy a kabaré jellegű műsorok.

A színészi hivatásról is gondolkoztunk. Egy szerep átélésénél a kulcs, szavai szerint a saját élmények felidézése. Amit egyszer szerinte megélt az ember, az “rajta van az arcán” és előhívható újra. “Ha fel tudsz idézni egy pillanatot, egy olyan tragédiát, gyönyörűséget, ami az arcodon akkor maradandó nyomot hagyott, akkor nem kell csinálni semmit, látszik minden magától.” Az érzelmek borzasztóan közel vannak egymáshoz: A nagy szomorúság is könnyen átfordítható nevetésre. Ehhez példaként Királyhegyi Pálról mesélt el egy tragikus, mégis rettentő vicces anekdotát.

A Vidám Színpadon folytatott munkájára térve, egy izgalmas új darab előkészületéről is beszélt. Erről egyelőre annyit tudhattunk meg, hogy a Bon-Bon együttes ötletei alapján, a legismertebb dalaikat tartalmazó színpadi feldolgozás készül.

Magánéletével kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy lehet, hogy egy “öregember” néz vissza rá a tükörből, de belül erős negyvenesnek érzi magát. Kiderül, hogy mi mindent tesz meg a kívánt külső eléréséért a népszerű színész. További sok-sok érdekesség a Sztárportré videós interjújában.