Gerendás Péter9 gyermekes családapa: Gerendás Péternek van tapasztalata a gyermeknevelésben. “Nem akarok ítélkezni senki felett, és ez a gyerekeimnél is érvényes. Az, hogy ő mit vesz föl, milyen kalapot, nadrágot, vagy kabátot, hogyan és milyen divatot követ, az ő dolga. Én egy értékrendet próbálok nekik átadni, és szeretném ha követnék. Csak imádkozni tudok, hogy például a társuk, a párjuk olyan legyen, aki őket boldoggá tudja tenni. Beleszólni, eltiltani semmi értelme.

Az is igaz, hogy nem tudjuk megmenteni a gyerekeinket attól, hogy a vizes árkokba bele essenek. Az embernek el kell mondani a benyomásait, és utána hagyni, hogy a gyerek úgy essen bele a vizes árokba ahogy akar, mert úgysem tudunk ott állni mellette. Mindig izgulok, nem tudtam régen, hogy anyukám miért aggódik: Például, hogy vegyél sálat, kesztyűt… Mit nem adnék most, ha egy kicsit hallhatnám az aggódó hangját. Ezért kell nagyon tisztelettel beszélni a szüleinkkel, mert egy napon nagyon fognak nekünk hiányozni.”

Gerendás Péter az utóbbi időben leggyakrabban 3 gyermekével együtt lép színpadra, a családi zenekar rendkívül sikeres. A zenész azt mondja a szorgalom nem egy alapvető emberi tulajdonság, a szülőnek noszogatnia kell a gyermeket, mert szinte minden csodagyerek, vagy sikeres gyermek mögött ott áll egy nagyon kemény szülő, aki miatt egyfolytában gyakorolni kellett.