BelmondoCzutor Zoltán a munkája középpontjának tartja a Belmondo zenekart, amelynek tagjait 2005-ben “szedte össze”. A nagy nyilvánosság elé 2006-ban kerültek az első dalukkal, azóta megjelent négy lemezük, az ötödik album egy kétnyelvű Best Of lemez, amire újításként rákerült négy-öt új dal is.

Idén gőzerővel dolgoznak a várhatóan november 20-án megjelenő új albumon, amelynek címe: Kooperatív. “Nem is tudtunk, nem is akartunk jobb címet kitalálni ennél.” Majdnem minden dalban meghívott énekesek, zenészek szerepelnek különféle zenei műfajokból, pl: Szirtes Edina Mókus, Kovács Krisztián, Baranyai Dániel, Zoohacker.

A lemez témája moralizáló. Zoli úgy érzi, hogy akinek megadatik az, hogy a nyilvánosság előtt vállalhatja saját gondolatait, annak megvan a felelőssége arra, hogy érvényesen reagáljon minden aktuális történésre. Hiszen bele kell gondolni abba, hogy szabad-e, érdemes-e másokat megbélyegeznünk vagy gyűlölettel válaszolnunk olyan tulajdonságok miatt, amikről ők maguk nem tehetnek.

“Nagyon sok megoldandó dolog van, nagyon sok probléma van, nagyon sok olyan másság van, amit valahogyan muszáj lenne integrálni.”

Zoli szerint kritikákat sem szabad olvasni, mert ha valami nem úgy sikerül, ahogyan szeretné, azt ő pontosan tudja, de ha mindennel elégedett és ennek ellenére van, akinek nem tetszik, azzal nem lehet mit kezdeni.

A Belmondo mellett szakít időt zenei kitérőkre is: Egy zenés játékát több évadon keresztül játszották színházban, most tervben van egy új, zenés, két felvonásos darab, ami a Bibliai Dávid és Betsabé történetét dolgozza fel.

Filmzenét is ír, egy koraszülöttekről szóló dokumentumfilm sorozathoz készít zenét, valamint Gubás Gabi színésznővel, és Pálfy Zsolt gitáros-énekessel közösen gyermekeknek szóló albumon dolgozik, ami a Mákos Gubás és a Czutorborsók munkacímet viseli. Szeretné, ha legkésőbb jövő tavasszal ebből a produkcióból már egy rendszeres gyermekműsor lenne, igazi, élő hangszerekkel.