SZTÁRPORTRÉ

Bach Szilvia Molnár SzabolccsalBach Szilvia sok mindennel fogalakozott már az életben, legújabb szerelme most a festés. Paródiáira, humoros előadásaira ezután is számíthatunk, jelenleg viszont aktívan fest. A Sztárportréban beszélt egy olyan oldaláról is, amin mára már sikerült változtatnia:

„Nagyon nehezen ébredek. Legalább másfél-két óra, mire felébredek úgy, hogy már lehet velem kommunikálni. Régebben a családom tudta, hogy ilyenkor nem is szabad hozzám szólni, mert igen morcosan szólok vissza. Most már mosolyogva tudok ébredni. Kómában vagyok, de lehet velem kommunikálni – módjával, de lehet. Sok visszajelzést kaptam: Láttam, hogy a szeretteimet megbántom azzal, ahogy visszaszólok, és ez nem jó érzés. Amikor az ember bölcsül, belátja a hibáit, hogy ez nem jó szokás, és még ha hoztam is, vagy a bak jegy ridegsége, akkor sem szabad – tehát ezen dolgozni kell. Az ember elkezd ezen dolgozni, és olyan mint a zongora, vagy a bicikli, addig gyakorlod, amíg beépül, és utána már nem kell erre figyelni.”